Ma, amikor urbanizált világunkban az embereknek úgy kell a zöldterület, mint egy falat kenyér, nem csoda, hogy a folyópartokat is igyekeznek visszaintegrálni élő-, és lakóhelyünkbe. Budapesten a Valyo-csoport munkálkodik, lobbizik rajta erősen, ám saját projektjeiken túl kevés eredménnyel. A Duna csak folyik, s mi nézhetjük: hogy úszik el a dinnyehéj.
Száz évvel ezelőtt több helyütt a Dunán fából épült fürdőházak várták a fürdőzőket, hogy némileg koncentrálják a pórnép ezen szórakozását, és az élővízben való fürdőzés veszélyeit megpróbálják kivédeni. A legtöbb fővárosi strand valamikori dunai strandok helyén épült, sőt sok helyütt az új strand - mely termál-, vagy ásványvízforrásra épült - kezdetben még integrálta régi, szabad vízi fürdőhelyet is. A kijelölt dunai fürdőhelyeket aztán 1973-ban szüntették meg a KÖJÁL javaslatára, vagyis a víztisztasági állapotok romlása miatt. Ám ekkor már rég nem Duna-parti fürdőinkkel (Palatinus, Római, Dagály, Pünkösdfürdő, Csepeli strandfürdő) szimbiózisban működtek.
A Palatinus 1919-ben mint Duna-parti strandfürdő nyitott meg, de egy szezon után bezárták és '21-ben már termálvízzel, valamint négy medencével üzemelt. Nagy medencéje - melynek helyén a fürdőkultúra átalakulásával 5 modernebb, vízcserélős medencét is kialakítottak - több mint 5000 m²-es vízfelületével anno Európa legnagyobb strandmedencéje volt. Ennek ellenére néhány évig még "ketreces" medencéje a Fortepanon talált fotó tanúsága szerint 1949-ben még működött, vagyis a fürdő élő kapcsolattal rendelkezett a folyóval.
Ám a strandnak ez a kijárata a Duna felé már régóta le van zárva, a Duna-élményt a fürdőzők már nem élhetik át. Legfeljebb a szigeti kört teljesítő futók érzékelik ezt a kapcsolatot, hiszen a sokak által kedvelt rugalmas futópálya a nyugati oldalon a strand kerítése és a rakpart között vezet el. Leginkább ők látják elzárt világként a Palatinust, melyet magas kerítés vesz körül. A kispénzű fiatalok ugyanis évtizedekig sportot űztek abból, hogy belógjanak a strandokra, legyen az a Pala, a Csillaghegyi, vagy a Dagály. Ennek többnyire prózai oka volt: egy kanyi vasuk sem volt a belépőre. Vagy ha volt is némi pénzmag a rövidnadrágok zsebében, azt inkább fagyira, vattacukorra, vagy lángosra tartogatták.
A mai Dagály (volt Szabadság) fürdő helyén, környékén sokan fürdőztek már a termálvizes forrás feltárása előtt is - éppen a Dunában! 1944-ben aztán az Árpád-híd építésénél artézi kutat akartak fúrni, ám helyette 42 fokos hévíz tört fel - mindössze 126 méter mélységből! Nem csoda, hogy az angyalföldi munkásnegyedekről még az is ideszokott, aki addig nem járt le a Dunára fürödni. Családok kisgyermekekkel, idősebbek is örömüket lelték a felbuzgó meleg vízben való dagonyázásban. Nagyon muris Híradó-kockák maradtak fenn erről...
A Margit-sziget nem az ő pénztárcájukhoz volt szabva, ám itt egy ideig még a Duna hideg vize és a forró termálvíz közötti ingázást is kiélvezhették. Aztán a városi tanács megelégelte az áldatlan körülményeket, és a „prolik” emberibb körülményeket: öltözőt, úszó-, és termál medencét kaptak, majd a strandot is körbekerítették, és elvágták a folyótól. Teo privát történelme a Dagályról itt olvasható.
Az óbudai Római fürdő helyzete kicsit más, hiszen forrásait már a rómaiak ismerték, vagyis itt előbb fürödtek, mint a közeli dunaparton, ami ráadásul ebben az esetben nem is olyan közeli. Így elmondhatjuk, hogy a Római fürdő sosem volt dunai fürdő is egyben, noha a folyó közelsége miatt (500 méterre fekszik a Dunától) 1930-as újjáalapítása óta a Római-parttal egy üdülőövezethez tartozott. Éppen ez az a része a folyó fővárosi szakaszának, ahol - ha nem is a fürdőzés -, de a parton való létezés kultusza annak ellenére megmaradt, hogy a csónakházak zöme is bezárt. Itt élheti át a budapesti, mit jelentett szüleinek, nagyszüleinek a folyó. De visszamehetünk akár generációkat is.
Lényegében ugyanehhez a partszakaszhoz tartozik a kissé északabbra, a Szentendrei-sziget sarkával szemben 1935-ben épült Pünkösdfürdő is. Az olimpiai bajnok építész Hajós Alfréd tervei nyomán készült fürdő Duna-partjával együtt olcsó nyaralást kínált a pestieknek. A gyönyörűen parkosított, ősfákkal díszített parkstrandot legutóbb 2003-ban újították fel. Élő kapcsolata a folyóval nincsen.
Miért van az, hogy ma ezek a strandok ma már teljesen elszeparáltan működnek a folyóparttól - holott nem véletlenül álmodták őket a Duna mellé? A válasz kézenfekvő: a part jelen állapotában nem jelent nagy vonzerőt a fürdővendégeknek, főleg, hogy a folyó vízében ma már senki sem szeretne megmártózni. Ám ettől függetlenül a fürdők melletti partszakaszt vonzóvá lehetne tenni a strandolók számára, ahogy azt a Római part egyes részein tették. Sajnos a jó példa nem mindig ragadós. Vajon hány év kell még, hogy igazán megbecsüljük természeti értékeinket? Támogassuk a Valyo csoport kezdeményezéseit, hogy a városban is vízközeli élményben legyen részünk.
Teo Wassermann
Fotók: Fortepan