Majd a hétvégén jönnek – vigasztalja a pénztáros lány Teót, de félreérti. Ő csak rácsodálkozott a zárt pénztárablakok korlátokkal elválasztott hosszú sorára. Dehogy bánja, hogy nem kell a pénztárnál tülekednie! A csendet, nyugalmat szereti a strandon. Azért jött ide, hogy elmeneküljön a város zaja elől. Ám csak a lovin, meg régi, lepusztult futball stadionokban látott ilyen hosszú terelőkorlátokkal ellátott pénztársort. Milyen tömegek lehettek itt is valamikor...
A strandolókra gondol, akik fürtökben lógtak a medencék és a vattacukor árus körül, zsúfolásig megtöltve a székesfőváros legnagyobb strandfürdőjét, a '48-ban nyitott Szabadságot. Ma pedig csak egy pénztárablak van nyitva, noha a Dagály sokat épült-szépült azóta. Ha valamikor, hát ma megérdemelné a hangos strandzsivajt.
Tömeg híján a bejutás gyors, az öltözőépület ugyanaz a szocreál, mint '56 őszén, mikor utoljára járt itt. Az emeleti kabinok szaga visszarepíti az időben. Csinos, fiatal lány fürdőruhás képe úszik be gondolataiba, akit szeretett volna örökre kitörölni emlékezetéből.
Az egykor esőfüggönyös kis termálmedencében ázva, korosabb házaspár hangos szóváltása zökkenti ki emlékeiből: Miért lenne ez proli fürdő? Utálom, ha leszólnak valamit, amit én kedvelek – harsogja az asszony, s csaknem összevész férjével, aki váltig állítja: márpedig ezt prolifürdőnek tartották. Ám ennél nem mond többet. Valójában ezzel nem minősíteni akar, pusztán ténymegállapít, a jelzőre emlékeiben keresgélve akadt. Felesége azonban félreérti. Rossz házasság. Sok ilyen van, nem értik meg egymást egy életen át. Vajon ő boldog lett-e volna Bényei Zsuzsával, egykori szerelmével, akivel gyakran megfordultak a Duna-parti fürdőben.
1944-ben, az Árpád-híd építésénél artézi kutat akartak fúrni, ám helyette 42 fokos hévíz tört fel mindössze 126 méter mélységből! Nem csoda, hogy az angyalföldi munkásnegyedek lakói hamar ideszoktak strandolni a háború után. A Margit-sziget nem az ő pénztárcájukhoz volt szabva. Akkoriban már a szigetbejárónál fizetni kellett.
A „prolik” csakhamar emberibb körülményeket: öltözőt, úszó-, és termálmedencét kaptak. A fürdő szimbólummá vált dupla esőfüggönyös (avagy gomba) medencéje mellett sorjázó, ma már retró kabinsorok is akkoriban születtek. Zsuzsával itt lehettek „édes kettesben” - majd harmincezer strandoló közt. Szép emlék, ám Teo úgy érzi, minél idősebb, életét annál több így-úgy lezárt, félbeszakad, de mindenképp véget ért történet szegélyezi, melyeknek sosincs happy end a végén. Zsuzsával utoljára '56 őszén, egy ködös novemberi napon jártak itt, melyet emlékei mélyére temetett. Ám érzi, hogy most nem menekülhet tovább, a helyszín elementáris erővel idézi fel elfojtott emlékeit a szeretett, és elvesztett nőről.
A 18 éves zsidó lány, akit egy barátja mutatott be neki, szeretett a Dagályba járni, hát '55-ben ő is átszokott ide a Paláról. Két nyarat töltöttek itt együtt, a Szabadság kis szigetén. Az is itt történt, hogy a lány egy ronda őszi napon közölte vele: másnap szüleivel elhagyja az országot. Teo az „itt élned, halnod kell” elvét vallotta: marasztalta, de hiába. Noha az egész világ felfordult azokban a napokban, ő csak Zsuzsára tudott gondolni. Úgy érezte, a lány becsapta és csak káprázat, szemfényvesztés volt minden perc, amit együtt töltöttek. Bényei Zsuzsa ma Lozanban él, és háromszoros nagymama. Teo azonban ma is fiatal, feszes bőrű, fekete démonként gondol rá, ahogy a Népfürdő utcában élvezi a nyári napsütést.
Megpróbált soha többé nem gondolni a nőre, és ez egészen eddig a napig sikerült is, mivel a Dagályt is eltemette magában érzéseivel együtt. Tudta, hogy nem jöhet ide többet, ez a fürdő már nem a nyugalom helye, csak keserű mementó lenne számára. Ezen a májusi reggelen azonban felkeltette érdeklődését a rádióban hallott spot, és magához vette mindig gondosan elkészített fürdőbe járó táskáját. Sokszor előfordult, hogy hangulatának pillanatnyi változása által vezetve indult el kedvenc fürdőibe. A termálvíz kimosta, kiáztatta belőle hosszú élete alatt elrongyolt idegrendszerének minden kínját-baját. Hiszen mégiscsak több, mint 50 év telt el azóta... ám nagyot tévedett. Hogy a kedvenc medencéjük mellett ma is változatlanul álló kabinsor, vagy egy női aktszobor volt a hibás, nem tudja, de a hely szelleme kíméletlenül felszínre hozta oly régen eltemetett emlékeit. Mielőtt azonban elárasztották volna az érzelmek, észbe kapott, és filozófiai síkra terelte gondolatait – noha a meleg víz oltalmában nemigen tűnt volna fel senkinek egy párásodó szempár.
Minden fürdőnek története van – gondolta –, és nem csak aszerint, hogy megépítik, átadják, majd az idők során újabb medencékkel és wellness-szel bővítik ki... Történetükhöz tartoznak az emberek is: ő maga, Bényei Zsuzsa, a mellette civakodó házaspár. Mindenki, aki valaha járt ide – fürdött, napozott, strandolt – élete színterévé tette ezt a koordinátapontot, mely ugyan sokat változott is az idők folyamán, ám a föld mélyéből felfakadó víz pontosan és véglegesen kijelölte. Mivel pedig kezdet és vég minden történetben kiemelkedő jelentőséggel bír, a Dagály történetének főszereplői leginkább azok az angyalföldi prolik, akik kezdettől fogva magukénak érezték az angyalföldi gyógyforrást.
Minden fürdő őrzi aurájában a múltat. Valóságos időutazásban lehet részünk, ha figyelünk a részletekre, s miközben lazán áztatjuk magunkat, gondolataink elkalandoznak az ismeretlen múltba! A "prolifürdő" 65 éves története során évtizedről-évtizedre bővülve, ma már tíz medencével várja a pestieket nyári szezonban, s korántsem csak Angyalföldről. Sokan megszerették, messziről is elzarándokolnak ide, akik értékelik, hogy égig érő fák árnyékában, a tömeget elkerülve lehet strandolni.
