Az üzemeltetők nemigen foglalkoznak a jóérzésű embereket a fürdőlátogatástól elriasztó jelenségek visszaszorításával, passzivitásuktól kísérve a fürdőkben lényegében bármi megtehető.
A fürdőüzemeltetők hozzáállását látva a hazai fürdőkultúra még sokáig nem fog ott tartani, hogy - a házirend betartatásával, ajánlásokkal, felvilágosító kampányokkal, és mindenekelőtt a fürdőüzemeltetés vendégközpontú átgondolásával, és az ehhez szükséges személyi állomány kiképzésével - kellemesebbé tegyék számunkra a fürdőzést. Pedig fürdőbe éppen azért megyünk, hogy lazuljunk, ám ha sorra kiábrándító élmények érnek minket, az nem könnyíti meg a dolgunkat, és a kulturáltabb körülményekre vágyók - ahogy eddig is - elmaradnak. Ám nem csak az üzemeltetőn, de rajtunk is múlik, milyen közeget teremtünk magunknak a fürdőben. Még akkor is, ha valódi szándék, és – nem tévedés – kellő szakértelem híján a fürdők ebben nem segítenek bennünket!
A fürdő meglehetősen intim terep, a legtöbb esetben ráadásul ismeretlen közeg is számunkra. Általában ritkán jutunk el fürdőbe, vagy éppen olyan helyre megyünk, ahol még nem jártunk. Jómagam sokszor látok tanácstalan arcokat, főleg külföldiekét, akiknek duplán idegen a környezet. Szó, mi szó, nemigen tudjuk, hogyan kell viselkedni egy fürdőben - lessük hát a mintát a többiektől. Így leginkább a bátor törzsvendégek diktálják a szabályokat – ők azonban sajnos túl sokat is megengednek maguknak.
És ez nem is túlzás, ha arra a beszélgetésre gondolok, melyben egy fürdőalkalmazott elmondta nekem: volt, hogy egy törzsvendég egyszerűen átírta a házirendet! A szó szoros értelmében, hiszen tollal húzta ki a neki nem tetsző passzust, és írta fölé a szerinte követendő mintát. Ám, ha nem teszi, a házirend akkor is falra hányt borsó, hiszen a fürdők nemigen tartatják be. Nincs rá elég emberük, hogy mindenre odafigyeljenek, emellett pedig minél kevesebb konfrontációt akarnak vállalni a vendéggel. Az alkalmazottak zöme - csekély mértékű érzelmi és kulturális intelligenciája okán - eleve nem alkalmas rá, hogy a - tudatlanul, vagy bunkó, nemtörődöm módon - böszmeséget elkövető fürdővendéget udvariasan figyelmeztesse az alapvető együttélési normákra, a fürdőkultúra alapjaira. Általános gyakorlat - Budapesten mindenképp -, hogy amíg a vendégek nem panaszkodnak egymásra, addig semmit sem kell tenni.
Tudod, miért tiltanak ki valakit egy fürdőből? - tette fel a kérdést egy több fürdőben is megfordult medenceőr ismerősöm, mikor a fürdőkultúra alacsony színvonaláról panaszkodtam neki.
Ha szauna, vagy gőz után zuhany nélkül csobbannék a medencébe, s vinném magammal a mocskomat? - kezdtem egy álnaiv felvetéssel, ugyanis a nagy többség még ezt az egyszerű higiéniai szabályt sem képes átgondolni, betartani.
Ha ennék a medencében? Ja nem, hiszen ilyet már láttam, és senki sem volt ott, aki szólt volna érte - nekem kellett a Gellértben megtennem. Ne feledjük, hogy az ország legdrágább, legelitebb gyógyfürdőjéről beszélünk, ahol a fürdőközönség nagy része már külföldi.
Ha alsóneműben venném igénybe a fürdőt? Ja, hogy ez éppen a külföldiekre jellemző? Vajon nem tudják, hogy fürdőországba érkeznek, így fürdőrucit nem tesznek a bőröndbe? De tovább találgattam.
Szex a medencében? Ó, nem, ezt is láttam már, nem is értettem miért van szabad hely az ötvenes pár mellett a Lukácsban. Megjártam, mert az én combomra is rátette a kezét a férfi, akinek a farka meg, ó, mit látok, a partnere kezében volt. Ahogy megéreztem a tömény alkoholszagot, érthetőbbé vált a történet. Gyorsan szólni itt valakinek? De hát nincs itt senki, hát keresek valakit! A fehérköpenyes először oda se akart jönni, csak annyit kérdezett: - Basznak? - Nem, de... - Akkor nem tehetek semmit, szóljanak nekik a vendégek.
No, szabad a gazda, mert én még olyat nem láttam, hogy valakit figyelmeztettek volna bármiért is. Csak akkor tiltanak ki valakit, ha megveri az úszómestert - segített ki nevetve sokat látott barátom.
A fürdő nem mindennapi közeg, idegenekkel kerülünk egymás személyes terébe - ráadásul meglehetősen alulöltözötten. Mintha csak egy nagy családi kanapén ücsörögnénk az ismeretlen, távoli rokonokkal, ahol túl könnyű úgy viselkedni, hogy minden szem ránk szegeződjön. Mindazonáltal, ha a külvilágban nem vagyunk hajlamosak a bunkóságokra, ha igyekszünk átgondolni a kanti kategorikus imperativuszt - legfőbb erkölcsi törvényt -, nem kell félnünk tőle, hogyan viselkedjünk a fürdőben. Csak ne tegyünk olyat, amit magunknak nem kívánunk!
Rossz érzés, ha a medencében feleslegesen belemásznak intim terünkbe? Esznek a medencében, vagy akár csak a partján? Fülét piszkálja a mellettünk ülő? Ne adj isten vízbe fújja orrát? A fürdőben sok mindenki megfordul. Ezért éppúgy, ahogy odakint, idebent is sok bunkóval lehet találkozni. Ők sajnos behozzák magukkal jellemüket, hiszen nem tudják azt az öltözőben hagyni... Jó lenne, ha nem nekünk kellene felvenni velük a harcot... Ha mondjuk a fürdőkultúra tekintetében kiképzett, kedves és diszkrét medenceőrökre bíznák a feladatot, az nekem bejönne. Biztosan jobban tudnék lazítani. Mert hát ezért járunk fürdőbe...
Ám nem kell a vízbe pisilni hozzá, hogy egy fürdőben böszmeséget kövessünk el. Ebben a számunkra gyakran idegen és intim terepen, a fürdőben apró gesztusaink is felnagyítódnak. Ám hogyan várhatnánk el mástól, hogy - velünk, mellettünk fürödve-szaunázva - figyeljen rá, mit tesz, ha magunkban sincs meg erre a szándék? Tehát ha másokra, a fürdőközönségre is tekintettel szeretnénk lenni, a józan paraszti ész, és a jóindulat mellett szükségünk lesz egy kis fürdőtapasztalatra, átgondoltságra, és főleg tanulni vágyásra is. Valamiféle nyitottságra a fürdőkultúra iránt. Sajnos ez a törekvés - ami a hétköznapi életben az empatikus és illemtudó viselkedéssel azonosítható – nem mindenkiben van meg, de róluk már szóltunk. Ha nem akarunk rájuk hasonlítani, meg kell ismernünk például a fürdő-, és szaunahasználat alapvető higiéniai szabályait. Például azt, hogy az öltöző után először a WC-be megyünk, nem a medencébe, és még ezután is csak az előfürdő következik. A szaunából pedig szintén csak a zuhany alá vezethet az út, mielőtt máshová lépnénk a sakktáblán.
Meg kell szokni, hogy – bár ugyanúgy a vízben lazulunk, mint odahaza a fürdőkádban – mégsem viselkedhetünk ugyanúgy. Tudatosulnia kellene mindenkiben, hogy akár apró, meggondolatlan gesztusaink is visszatetszést kelthetnek a mellettünk fürdőzőkben. Például ha valaki lerázza mellettünk kezéről a vizet – vagy ki tudja mit? Vagy ha szaunázás után hiába keresünk helyet, ahová – a folyamat zárásaként – lefekhetnénk: elgondolkodhatunk rajta, milyen gáz, ha a fürdőzők nem a fogasokat, hanem a nyugágyakat használják cuccaik lepakolására. Persze nincs min csodálkozni, ezt tesszük vonaton-buszon egyaránt, a rossz példát csak behozzuk a fürdőbe. Egy fürdőben számtalan ilyen apróságot lehet felsorolni, és ezekről az üzemeltetőknek fogalmuk sincs, mintha ezek nem is léteznének. Ezért mondom, hogy szakértelem híján vezetik a fürdőket, vagy mondjuk inkább úgy: a lovak közé dobják a gyeplőt.
Vállalva a népszerűtlen kritikus szerepét, úgy látom, a jóindulat, és az empátia hiánya jellemzőbb ránk, mint akár 20-30 évvel ezelőtt. A fürdő vízébe merülve mintegy lakmuszpapírként mutatjuk meg kultúránk színvonalát. Sajnálom, hogy Viktor csak a stadionokban tett rendet, a fürdők – melyek ma már jóval nagyobb forgalmat bonyolítanak – eszébe nem jutottak. Egyesekben bizonyára felvetődik a kérdés, hogy hát akkor, miért is járok még mindig fürdőbe. Ajánlom olvasni a blogomat, a számtalan posztból ez is kiderül! Persze igyekszem elkerülni a tömeget, mert minél több a fürdőző, annál több a kellemetlen élmény. Csak a fürdővezetők szeretik a tömeget, náluk valójában ez a fő szempont: a látogatószám és a bevétel!
