Miután '907-ben Teo Pöstyénből a fővárosba került, csakhamar megkedvelte a nagy múltú budai törökfürdőket. Rudas, Király, Rácz és Császárfürdő. Melléjük a robbanásszerűen fejlődő szecessziós Budapesten olyan fürdőpaloták épültek, mint a Széchenyi és a Szent Gellért Gyógyfürdő. Ybl Miklós neoreneszánsz épületében, a Szent Margit Gyógyfürdőben pedig feltehetőleg már Arany János is megfordult, mielőtt kiült verset írni a hatalmas margitszigeti tölgyek alá.
A századfordulóra teljesen újjávarázsolt Szent Lukács Gyógyfürdő – vadonatúj gyógyszállójával – a Gellért megszületéséig Budapest legmodernebb és legnépszerűbb fürdője volt, ahová még külföldről is érkeztek gyógyulni vágyók. Zenepavilonjában 12 fős cigányzenekar játszotta a legújabb nótákat, miközben a Dunára nyíló angolparkban hajadon lányok sétáltak összefogódzva. Ha egy helyeskét Teónak sikerült randevúra hívnia, egy hétre rá már gardedámmal érkezett. Valahol itt kezdődött a budapesti fürdőélet, és fürdőkultúra virágkora. De vajon hol végződött? Talán egy a forró nyári napon, 1947-ben!
Az ország túl a háborús vereségen, Budapest az ostromon. Az ország romokban, a társadalom még nem, de rövidesen. A fürdők osztoznak a szétbombázott város sorsával. Az újjáépítés ugyan viszonylag gyors, de műemlékvédelmi szabályok mintha alig léteznének, a fürdők helyreállítása lélektelen és barbár, mint maga az eljövendő rendszer.
Forró nyári nap Budapesten, 1947. Valami véget ért azon a napon, noha a korabeli filmhíradó kisfilmjében mindenki vidámnak és bizakodónak látszik. Nem csoda, hiszen strandolnak. De a képkockák alatt már a kommunista propaganda hangja hallatszik. Erről árulkodik egyébként az összeállítás többi filmje is: Rákosi meglátogatta a csepeli üzemek dolgozóit, A magyar hadifoglyok hozzátartozói köszönetet mondanak Rákosinak... Épphogy csak mögöttünk a millpengős hiperinfláció kaotikus időszaka, előttünk az '52-ig még élő jegyrendszer keservei. Bár a fürdőbe járást ez szerencsére nem érinti: belépőt természetesen szelvény nélkül is kiadnak.
„Még szerencse, hogy legalább vizük van – mondogatja az ötvenes években Teo a barátainak –, csak a fürdőiben tudom elviselni ezt a rendszert.” Ma felgyorsult életmódunk, és a nagyváros által keltett stresszt igyekszünk kimosni magunkból a fürdőben – akkoriban inkább félelmei hajtották oda Teót. A gyógyfürdők a napról-napra szürreálisabbá váló valóság elől jelentettek némi menedéket. A forró víz zubogásában nagyobb biztonsággal lehetett néhány igaz szót váltani, mint magánlakások mélyén.
Sajnos az 1873-as, gyönyörű Szent Margit fürdő esetében még arra sem futotta, hogy a maguk botrányos barbár-keleti módján helyrehozzák, így a fürdő a Regnum Marianum sorsára jutott: lebontották, miután az '56-os árvíztől már nem védték meg. Talán meglátták benne is a szakralitást? A többi fürdő legalább jobban járt a patyomkin felújításokkal, majd az elmaradozó vagy értékeiket tovább pusztító szocialista realista állagmegóvással. Ybl fürdőpalotája vitathatatlanul a Margit-sziget legszebb épülete volt, a Széchenyi fürdőhöz hasonló neoreneszánsz csoda. Sorsa, megépülése és pusztulása szépen (csúnyán) megmutatja fővárosunk fürdőéletének virágzását és hervadását. S hogy vajon van-e, lesz-e feltámadás? Ha nem vettétek volna észre, már el is kezdődött! A város, a Duna partján 2021-ben újra megmutathatja magát a világnak.